Tartalommarketing

Miért és hogyan érdemes blogot írni 2019-ben?

Sokan még mindig úgy gondolnak egy blogra, mint egy olyan felületre, ahol meg tudják osztani az élményeiket, tapasztalataikat, gondolataikat, egyéniségüket. Egy blog írása azonban nem csak ennyit jelent, ma már sokkal inkább az üzlet, a tartalommarketing része. (Frissítés, 2019. március 11. – Egy újabb fejezettel bővítettem az anyagot: Hogyan használd a történetmesélést (storytelling) a blogodban?)

Miért írunk még mindig blogot?

Amikor az első blogok megjelentek a weben, egy blog írása egyenlő volt az élmények, vélemények megosztásával, vagyis személyes naplóként tekintettünk rá. A helyzet azonban már évekkel ezelőtt megváltozott. A Facebook, az Instagram vették át ezt a szerepet. Bármely közösségi média csatorna tökéletes arra, hogy ott megosszuk személyes élményeinket. Nem kell hozzá egy egész blogposztot megírni, elég egy fotó, pár sor, néhány hashtag. Ez az, amiért többen használják a közösségi média oldalakat napi szintű blogírás helyett. Persze, blogból sincs kevés.

A blogok népszerűsége a közösségi média térhódítása ellenére tovább nő. Jelenleg több mint 400 millió blog létezik a világon. Létezésük oka, hogy az emberek még mindig kíváncsiak rájuk.

A statisztikák szerint az Egyesült Államokban a 18-49 éves korosztálynak több mint 42 százaléka olvas blogokat. És ami talán meglepő lehet, hogy a fiatalabb, 18-29 éves korosztályban jóval magasabb az arány, mint az idősebbeknél.

De ami számunkra elsősorban fontos, hogy mivel az emberek olvassák a blogokat, ezért tartalmaik megjelennek a keresők találati oldalain. Egy blog írása ma már a tartalommarketing része.


Te is közönséget szeretnél vonzani a weboldaladra a blogoddal? Hogy ezáltal is növeld a forgalmad és a bevételeidet?


A blogoknak számos előnye van:

  • A közösségi média oldalakkal szemben teljes kontrollt gyakorolhatsz felettük: blogmotortól függ persze, de meghatározhatod, hogy miként épüljenek fel, milyen legyen a designjuk, a márkádra szabhatod a megjelenést, meghatározhatod milyen funkciókat kínálj az olvasóknak, és persze szabadon alakíthatod a tartalmat.
  • Kiváltják a hirdetéseket: részben persze és helyezéstől függően, de ha jó helyen szerepelsz a találati oldalakon, akkor nem muszáj keresőhirdetésekre költened.
  • Egy újabb csatorna, amit kihasználhatsz: mert igaz, hogy így is létezik sok lehetőség, hogy a felhasználók elérjenek téged a neten, de miért ne használnád ki azt a lehetőséget, amit egy blog kínál?
Blog írása laptopon

De mi is az a blog?

1994-ben Justin Hall létrehozta az első blogot Links.net néven. Akkoriban ezt persze még nem blognak hívták, egyszerűen csak egy személyes weboldal volt. 1997-ben azonban Jorn Barger bevezette a “weblog” fogalmát, mely azt a folyamatot jelezte, ahogy valaki belép a webre. 1999-ben aztán Peter Merholz programozó a weblog szót lerövidítette “blog”-ra.

Ezekben a kezdeti időkben a blog egy egyszerű, személyes napló vagy jegyzet volt, amelyben valaki információkat vagy véleményt osztott meg különféle témákban. Az egyes bejegyzéseket pedig kronológikus sorrendben tette közzé, úgy hogy a legfrissebb került az oldal tetejére. 20 év alatt azonban a dolgok változnak, így ma már blognak számít bármely rendszeresen frissített weboldal vagy -lap, és nem csak személyes, hanem üzleti célú is lehet.

És hogy mi különbözteti meg a blogot a weboldaltól? Általában maga a blog a céges weboldalnak csak egy része. Ugyanakkor a többi részhez képest gyakrabban frissül új tartalmakkal. Emellett sok esetben hozzá is lehet szólni a blogban szereplő tartalmakhoz – míg a weboldalak statikus tartalmaihoz nem -, vagyis kétirányú kommunikáció jelenik meg. Természetesen egy blog lehet maga a weboldal is, ami általában személyes blogoknál fordul elő.

Mi az a blogbejegyzés?

A blogposzt egy olyan különálló oldal, lap a weboldaladon, mely a blogod valamely témáját járja körül. Tehát, ha például divatról szól a blogod, mert a weboldaladon ruhákat kínálsz, akkor ha írsz egy bejegyzést a 2019 őszi divatról, akkor az kapcsolódik a blogod általános témájához, de azon belül egy altémát bont ki.

A blogbejegyzések lehetőséget adnak arra, hogy különféle kulcsszavakra helyezést érj el a keresőben. Tehát, ha valaki például a 2019-es őszi divatra kíváncsi, akkor megtalálja a blogbejegyzésed. Ugyanakkor innen tovább léphet a weboldalad más tartalmaira is, és adott esetben akár a webáruházad is megnézi.

Mire használható egy blog?

Egy blog működtetése időt és pénzt emészt fel, különösen akkor, ha a tartalmaid terjesztéséért is fizetsz. Azt pedig szintén nem egyszerű, hogy a látogatóból ügyfél legyen, azaz konvertáljon a weboldalon. És ha jó helyezést akarsz elérni a találati oldalakon, hogy minél nagyobb közönséget vonzz, akkor az még több idő és pénz befektetését igényli.

  • A felhasználók 61 százaléka vásárolt már elolvasott blogposzt hatására.
  • 60 százalékuk pozitív benyomásokat szerez egy cégről, ha olvasta a blogját.
  • 70 százalék inkább a blogjából ismer meg egy céget, nem pedig hirdetésekből.
  • Azon cégek, melyek használnak blogot, 67 százalékkal több leadet szereznek, mint azok, akik nem.
  • A blogok az 5. legmegbízhatóbb információforrásnak számítanak a weben.

A legtöbb cégnek szüksége van erre a csatornára is, legyen kicsi vagy nagy. A blog ugyanis az egyik olyan lehetőség, mellyel jelen tudsz lenni online, megmutathatod a szakértelmed, kapcsolatban maradhatsz az ügyfeleiddel, sőt új közönséget tudsz a weboldaladra terelni anélkül, hogy fizetned kellene a hirdetésekért. A blog írása révén révén jobban megismernek téged és a termékeidet. A blog segít az ügyfél-hűség kialakításában, és személyes kapcsolatot alakíthatsz ki általa az ügyfeleiddel. De lássuk részletesen, pontokba szedve!

Egy blog segít a keresőoptimalizálásban

A legtöbb esetben egy céges blog indítása mögött keresőoptimalizálási szándék (is) áll. Vagyis a cég szeretne bizonyos kifejezésekre helyezést elérni a találati oldalakon, valamint az egész weboldalt szeretné erősíteni. A weboldaladnak blog nélkül megvannak a maga korlátati a kulcsszavak körét és az optimalizálhatóságot illetően. Egy blog viszont hatékonyan optimalizálható, és hosszú távú megoldást kínál erre.

Szakértőként jelenhetsz meg

Ha bármilyen témában meg akarod mutatni a szakértelmed és a hozzáértésed, akkor ennek a legegyszerűbb módja, ha blogot írsz. Egy blog adja meg a leginkább a teret arra, hogy kellő részletességgel kibonts egy témát mindenféle korlátoktól mentesen, nem csak szöveges formában, hanem képeket, videókat, hanganyagokat felhasználva.

Látogatókat vonz a weboldaladra

Miközben a weboldalad egyes aloldalai (például a “rólunk” vagy a “kapcsolat” oldal) rendkívül fontosak a látogatók számára és a konverziók szempontjából, ezek önmagukban nem fognak behozni túl sok látogatót. A blogbejegyzéseid viszont megteszik ezt, és ezekből a látogatókból később akár vevők is lehetnek. Annál is inkább, mert azok az emberek, akik olvassák a blogodat, ismernek és megbíznak benned, így sokkal könnyebben hajlanak a vásárlásra, mint azok, akik egy terméket vagy szolgáltatás keresve beesnek a Te oldaladra is a konkurencia oldalai mellett.

Közösséget alakíthatsz ki

Végül pedig egy blog arra is lehetőséget kínál, hogy közösséget alakíts ki. Ezt a szerepet persze ma már leginkább a közösségi média tölti be, ugyanakkor vannak példák arra, hogy egy blog köré szerveződő közösség sokkal jobban működik, mint egy közösségi média oldal vagy csoport.

Mi kell ahhoz, hogy jó legyen egy blog?

Három dologra mindenképpen figyelned kell a blog írása során, hogy az jól működjön:

  • Mindig jó tartalmat kell készítened: nem elég egy-két jó szöveget vagy videót legyártani, aztán elfeledkezni róla. A blog folyamatos munkát igényel. A piacon verseny van, és a többiek is fejlődnek. Ha nincs időd a folyamatos blogírásra, akkor bízz meg valakit, aki ezt megteszi helyetted!
  • Hirdetned kell a tartalmaid: mert az nem elég, ha csak legyártod a tartalmat. Ha el akarod juttatni a célcsoportodhoz, akkor hirdetésre is szükséged lehet.
  • Figyelj a bevételekre is: azért mert több lesz a látogatód a blogodnak köszönhetően, nem biztos, hogy annyival nőni fognak a bevételeid is. Ehhez több kell a blogírásnál, a konverzióoptimalizálásnak is fontos szerepe van.

Hogyan kezdj bele a blogírásba?

1. Kezdd egy jó ötlettel!

Ahhoz, hogy blogod legyen, nem kell valami forradalmi, soha nem látott témával előállni. Ugyanakkor fontos, hogy valamilyen speciális témáról kezdj írni, egyedi látásmóddal megközelítve azt. Ha nem szereted a témád, az sajnos meg fog látszani a szövegeiden is. Tehát, bármilyen témát is választasz, kíváncsinak és érdeklődőnek kell lenned vele kapcsolatban.

2. Adj neki egy nevet és keress egy hosting szolgáltatót!

A blogod neve egyenlő a márkáddal. Emellett kell egy domainnév is, ami lehet a blogod neve is. Ha nem találsz egy jó domainnevet, akkor is nekiállhatsz a blog írásának. Később is válthatsz, ha megtalálod a tökéleteset. Ezután ki kell választanod a webhosting szolgáltatót, mely elérhetővé teszi a blogot a weben. Minderre persze csak akkor van szükség, ha nem a céges weboldaladon vezeted a blogod.

3. Válassz egy blogmotort!

Ez a blog WordPressben íródik, mert kellően felhasználóbarát és jól alakítható. Ez azt jelenti, hogy nagyobb technikai tudás nélkül is telepíteni tudod, majd használni. Ha feltelepítetted a tárhelyedre, utána kiválasztasz egy témát. A WordPress azért is jó, mert a lehetőségek száma szinte végtelen, még az ingyenes megoldásoknál is. A cégek közül is sokan használják már a WordPresst, de az egyedi CMS is jó választás.

4. SEO-zd!

Ha WordPresst használsz, akkor egyszerű a dolgod: a Yoast SEO nevű plugin nagy hasznodra lesz ebben, igaz, a keresőoptimalizálási alapokkal nem árt tisztában lenni. Ha nem ezt használod, akkor is figyelj oda a keresőoptimalizálásra!

5. Jöhetnek a bejegyzések!

Ha a technikai dolgok már kialakultak, nekiállhatsz a blogbejegyzések megírásának. Ehhez persze nem árt egy koncepció. Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

– Mi érdekli az olvasóimat?
– Milyen kihívásokkal kell megküzdeniük?
– Milyen jellemzői vannak az olvasóimnak?
– Mit szeretnek az olvasók az adott témával kapcsolatban?
– Mit utálnak benne?

És ami még fontos: rendszeresen készíts bejegyzéseket! Egy blog írása, nem egyszeri munka, hanem folyamatos. Használj szerkesztői naptárat, hogy soha ne feledkezz meg az új posztokról.

Mire figyelj a blog írása során?

Amikor blogírásról van szó, akkor egy céges blog esetében kicsit mások a szabályok. Nem írhatunk ugyanúgy céges blogot, mint személyes blogot. Figyelni kell arra, hogy bizonyos kényes témákban milyen véleményeket fogalmazunk meg. Bármelyik oldalra is állunk egy vitás témában, a másik oldal véleményét képviselő ügyfeleket vagy látogatókat akár el is veszíthetjük. Ez pedig nem tesz jót a bevételeknek.

Arra sem árt figyelni, hogy mennyire tesszük személyessé a bejegyzéseket egy üzleti blogon. Sokan nagyon lazán vagy markánsan fogalmaznak a blogjukban, ami egy személyes blog esetében nem feltétlenül gond, mert csak karakteressé teszi azt, de egy céges blognál figyelni kell a közönség érzékenységére. De lássuk mindezt részletesen, pontokba szedve!

  1. Soha ne írj az ügyfelekkel kapcsolatos problémákról! Ez ugyanis olyan üzenetet küld a többieknek, hogy nem az ő oldalukon állsz.
  2. Mindig tűnj sikeresnek! Ha gondok vannak, azt nem kell az ügyfelek elé tárni, mert akkor a konkurenciát fogják választani.
  3. Legyél óvatos a vitás témákkal! A legegyszerűbb elkerülni az olyan kényes témákat, mint a politika, a vallás, a nemiség, de még az iparágadat érintő kérdésekben sem érdemes sarkos véleményeket megfogalmazni. Ha mégis így teszel, akkor azt tények alapján tedd és ne az érzelmek vezéreljenek, mert az csak elriasztja a közönséget.
  4. Mutasd meg az értékeid! Az lehet jó dolog, ha megmutatod, miben hisz a céged, milyen értékek és elvek vezérlik. Nem kell persze ezekkel dicsekedned, csak arról beszélj, ha az értékek, elvek alapján oldottad meg valamely ügyfeled problémáját.
  5. Ne magadnak írj! Hanem az ügyfelek számára. A cél ugyanis az eladások növelése, új ügyfelek szerzése.
  6. A blog célja nem az eladás. A blogod egy hozzáadott érték, nem közvetlen értékesítésre való, ami nem zárja ki azt, hogy szólhat a termékeidről, a szolgáltatásaidról, esettanulmányokról, elégedett ügyfelekről.
  7. Maradj releváns! Mindig arról érdemes írni, ami a célközönségnek szól. Ha túl sok a téma, az jelenthet ugyan nagyobb forgalmat, de nem javítja a konverziós arányt.
  8. Legyél következetes! Abban mindenképpen, hogy ne torpanjon meg a blogod lendülete. Mindig szülessenek új anyagok, még akkor is, ha úgy látod, csökkent a forgalom.
  9. Alakíts ki kapcsolatot a közönséggel! Ha ezt megteszed, azzal több konverziót érsz el. Válaszolj a kérdésekre és a hozzászólásokra.
  10. Írj egyes szám vagy többes szám első személyben! Az emberek ugyanis arra vágynak egy céges blog esetében is, hogy emberekkel kerüljenek kapcsolatba, nem egy személytelen céggel.
  11. Legyél közvetlen, de maradj szakmai! Az előbbi ponthoz kapcsolódóan: érezze úgy a közönséged, hogy emberekkel folytat kommunikációt. Ugyanakkor meg kell őrizni a szakmaiságot, a professzionalizmust, hogy lássák a hozzáértésed.
  12. Áss mélyre! Sok blog csak a felszínt karcolja a témák feldolgozása során. Az ilyen bejegyzések azonban nem elégítik ki a közönséged igényét. Legyél a témád szakértője!
  13. Dolgozz profi tartalomkészítővel! Magad is írhatod a blogod, de lehet, hogy jobban jársz, ha olyan tartalomkészítőre bízod, aki gyakorlatot szerzett már az írásban.

Milyen hosszú blogbejegyzéseket írjunk?

Ahogy telik-múlik az idő, úgy lesznek egyre hosszabbak a blogbejegyzések. Ezt mutatják a kutatások. De vajon van ennek értelme, vagy haszna? Az is kiderült.

Nemrég ugyanis az Orbit Media is megvizsgálta a kérdést: 2018 augusztusa és szeptembere között 1096 bloggert kérdeztek meg erről, akik nagyon eltérő területeken alkotnak. 46 százalékuk úgy nyilatkozott hogy általában 500-1000 szó hosszúságú bejegyzéseket írnak. Azon bloggerek száma, akik 500 szó alatt tartják a bejegyzéseik hosszát, 2014 óta folyamatosan csökken. Ugyanakkor azok aránya egyre nő, akik 1000 szónál is hosszabb blogposztokat írnak.

Az átlagos blogbejegyzés hossza
Az átlagos blogbejegyzés hossza

És mivel egyre több blogger egyre hosszabb posztokat ír, így értelemszerűen a blogposztok átlagos hossza is egyre nő: 2018-ban már elérte az 1151 szó hosszúságot.

Ebből persze még nem következik az, hogy van-e értelme egyre hosszabb bejegyzéseket írni. Azonban azok a bloggerek, akik 2000 szónál is hosszabb posztokat írnak, jó eredményekről számoltak be a hosszú szövegek eredményét tekintve. Illetve a számok azt mutatják, hogy náluk a legmagasabb az eredményekkel elégedettek aránya:

A bejegyzések hossza és az eredmények közötti összefüggés
A bejegyzések hossza és az eredmények közötti összefüggés

A válaszokból egyébként az is kiderült, hogy a bloggerek átlagosan 3,5 órát töltenek egy-egy blogbejegyzés megírásával. Ez egy órával több, mint amennyit még 2014-ben rászántak. És itt nyilván nem a 2000 szónál hosszabb blogbejegyzésekről van szó, hanem az 500-1000 szó közötti átlagos posztokról. Tehát egy hosszabb blogbejegyzés megírása egy bő, teljes munkanapot is igénybe vesz.

Úgyhogy mindebből világosan látható az is, hogy ha eredményeket akarunk, akkor egy blog írása rendkívül idő-, és munkaigényes tud lenni.

Hogyan nézzen ki a blogbejegyzésed?

Miközben Te valószínűleg úgy írod meg a bejegyzéseidet, hogy azok minden mondatára és szavára figyelsz, a látogatók nem így fogják olvasni. Sőt a legtöbb látogató egyáltalán nem is olvassa, legfeljebb csak “átfutja” a szöveget.

Miért nem olvasnak el minden mondatot?

A látogatóknak mindössze 16 százaléka olyan, hogy valóban elolvassa a blogbejegyzést. 84 százalék viszont csak átfutja azt. Amikor megérkeznek egy weboldalra, akkor egy általános benyomást akarnak szerezni róla, meg szeretnének győződni arról, hogy egyáltalán érdemes a szövegre időt szánni, azaz releváns-e számukra.

Ha nem látják értelmét az olvasásnak, akkor továbbállnak, nem nézelődnek a weboldaladon. Annak érdekében, hogy ezeket a látogatókat megfelelően informáld, “átfutható” blogbejegyzéseket kell készítened. Lehetővé kell tenned számukra, hogy ezzel az “átfutással” is megszerezhessék a legfontosabb információkat.

De hogyan optimalizáld a blogbejegyzésed a tipikus blogolvasóra, aki csak néhány szót és mondatot ragad ki egy hosszú és gondosan megírt szövegből? Íme a tippek!

Írj jó címeket!

Az első, amit a látogatók meglátnak: a címsor. Ez az, ami legelőször magára vonja a figyelmüket. Ha nem így történik a Te esetedben, akkor változtatni kell a címsorok megjelenésén, feltűnőbbé téve azokat.

Emellett persze az is számít, hogy miként fogalmazod meg, milyen szavakat használsz. Meg kell fogalmaznod az emberek számára, hogy mit nyernek azzal, ha elolvassák a bejegyzésedet.

Indíts egy jó mondattal!

Nem elég, ha a címed jó, legyen az az első bekezdésed első mondata is. A legtöbben ugyanis ezt olvassák el a címsoron kívül. Ezzel is kommunikálnod kell a megszerezhető előnyöket, illetve felkelteni az emberek kíváncsiságát. Okot kell adni a látogatók számára a továbbolvasásra.

Használj rövid bekezdéseket!

A hosszú és átláthatatlan szövegtömbök csak megijesztik az embereket. Használj 4-6 soros bekezdéseket, mert ezáltal könnyebben látják át és olvassák a szöveged. Ugyanakkor arra is figyelj, hogy egy bekezdés alapvetően egy gondolatot kell, hogy megfogalmazzon. A következő gondolt már egy új bekezdésbe kerüljön.

Használj rövid mondatokat!

Érthetőbbnek tűnik a szöveged, ha rövid mondatokkal találkoznak benne az olvasók. Ugyanakkor, ha mindig rövid mondatokat használsz, akkor az unalmassá, monotonná válik a szöveg, így érdemes vegyesen hosszabb, rövidebb mondatokat használni, arra ugyanakkor figyelj, hogy az indításnál inkább rövidebb és könnyen érthető mondatokat fogalmazz meg!

Válassz egyszerű szavakat!

A szakszavak, az idegen kifejezések vagy a túl hosszú szavak ugyan lehet, hogy profinak mutatnak, azonban nem sokan fogják a szöveged olvasni, ha tele van ilyen kifejezésekkel. Maradj az egyszerű szavaknál, melyeket szinte bárki megért, fogalmazz minél inkább úgy, mint ha élőbeszéd lenne!

Használj felsorolásokat!

A listák általában könnyebben fogyaszthatók az emberek számára. Az egész bejegyzésed felépülhet listaként, de a pontokba szedett felsorolásokkal is hatékonyan megtörheted egy szöveg monotóniáját. az ilyen bulletpointos listákra mindig felfigyelnek az olvasok, mert könnyen befogadják a rövid sorokat.

Ne feledkezz meg az alcímekről!

Ha a látogatók csak egy egybefüggő szövegfalat látnak maguk előtt, amikor az oldaladra érkeznek, akkor a tekintetüknek nincs mibe belekapaszkodni, semmi nem vonja magára a figyelmet. Még akkor sem, ha rendesen bekezdésekre bontod. Érdemes ezért néhány bekezdés után alcímeket elhelyezni, melyek világosan megfogalmazzák, hogy valamely szövegegység miről szól. Ez vizuális segítség az olvasók számára, mely azt is elárulja számukra, hogy az adott rész releváns-e.

Emelj ki szavakat!

További formázási lehetőség, ha a szövegen belül vastagon szedsz szavakat vagy mondatokat, ezzel hívva fel a figyelmet a legfontosabb dolgokra. Lehetőségként persze felmerül az aláhúzás, dőlt betű alkalmazása, a csupa nagybetű vagy a más szín használata, ezek azonban design és használhatósági szempontból problémát is okozhatnak, így célszerű csak a vastagon szedést alkalmazni.

Képek használata

Azt tudjuk, hogy az emberek tekintetét leginkább a fotók, azon belül is leginkább az emberekről készül képek vonják magukra. Ráadásul a képek is tagolják, szellősebbé, változatosabbá teszik a szöveget. Arra azonban figyelj, hogy a képek illeszkedjenek a szöveghez és legyen tartalmuk. Semmitmondó stockfotókkal nem fogsz célt érni, mert unalmasak és csak hátráltatják a tartalom befogadását. Fotók mellett érdemes használni grafikákat is, mert hatékonyan át lehet velük adni az információt.

Legyen jó a design!

Mindezeken felül fontos, hogy legyen jó a weboldalad designja. A szöveg szempontjából a betűtípusok mérete és összhangja fontos, valamint a whitespace alkalmazása betűk, a sorok, a címsorok vagy a bekezdések között.

Tedd előre, ami fontos!

A webes szöveg nem olyan, mint egy kalandregény, melynél úgy fokozódik a feszültség, ahogy közeledünk a vége felé (persze az elején sem árt egy kis izgalom). Mivel az emberek az első sorok elolvasásával tájékozódnak egy szövegről, ezért a legfontosabb dolgok kerüljenek előre, illetve érdemes a tartalom összefoglalását megejteni ebben a leadnek nevezett első bekezdésben.

Ismételd meg a legfontosabb dolgokat!

Mivel az emberek úgysem olvassák el szóról szóra, az elejétől a végéig a szöveged, ezért a legfontosabb gondolatokat akár többször el is ismételheted a szövegben. Például az első bekezdésben, a végén az összefoglalásban, valahol a szövegtörzsben, illetve egy vizuális jellegű tartalomhoz kapcsolódóan (például képaláírásként).

Egy bejegyzésben ne akarj túl sokat elmondani!

Habár SEO szempontból a hosszú szövegek júl működnek, arra figyelj, hogy az egész maradjon egy egység, egy kulcsszóra vagy kulcsszócsoportra felépíthető legyen. Egy-egy hosszabb szövegnek mindig megvan az a veszélye, hogy túlterheli az embereket. Sokan ezért előnyösebbnek tartják a nagyon rövid szövegeket, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a hosszabb szövegek valamiért mégis jobban működnek.

Hogyan használd a történetmesélést (storytelling) a blogodban?

Az emberek imádják a történeteket, ezért jó történetekkel nagyon könnyen meg lehet fogni a közönséged. De hogyan alkalmazhatod a történetmesélés technikáját mondjuk a blogodban? Minden blogbejegyzésed egy mese legyen? Nem egészen.

Történetek, példaként

Ha egyáltalán nincs elképzelésed arra, hogyan is állj neki a történetmesélésnek, akkor a legegyszerűbb, ha egyszerűen példákat helyezel el a blogbejegyzésedben. Persze, ezek nem klasszikus történetek, nem úgy kezdődnek, hogy “egyszer volt, hol nem volt”, ennek ellenére ezek már megragadják az olvasókat. A példáktól a posztod élettelibb és könnyebben olvasható lesz.

Szerezz inspirációt a saját világodból!

Történeteket kitalálni rendkívül nehéz, nem is sokan vállalkoznak rá. Ha mégis megpróbálkoznál vele, akkor első körben az életedben kell körülnézned. Olyan kis sztorikat gyűjts össze, melyek a saját tapasztalataidon alapulnak, a környezetedben élőkhöz kapcsolódnak.

Kapcsolódjon a témához

Persze az nem igazán járható út, hogy mondjuk egy online marketingről szóló bejegyzésbe belekerül egy olyan történet, aminek semmi köze hozzá. A hétköznapi történeteknek kapcsolódniuk kell valamiképpen a bejegyzésed témájához. Ha egy történet nem ad hozzá semmit ahhoz, amit egyébként el akarsz mondani, akkor semmi értelme. Olyan történeteket vadássz tehát, melyeknek tanulsága kapcsolódik a témádhoz.

Használd a történetmesélés négy alapvető elemét!

Egy jó történetnek mindig van 4 alapeleme:

  • egy karaktere,
  • egy problémája,
  • egy cselekménye és
  • egy tanulsága.

A karakter egy szereplő, aki nem lehet maradéktalanul boldog a történet elején, mert akkor nem lesz izgalmas a sztori. A karakternek valamire törekednie kell, valamilyen problémát meg kell oldania. A karakternek tehát szüksége van egy problémára. A történethez hozzátartozik a cselekmény: a karakternek valamilyen módon meg kell oldani a problémát. Végül kell egy üzenet, mely a tanulsága a történetnek, és amely az olvasóknak valami pluszt ad a szimpla információátadás helyett.

Amikor történetet írsz, akkor ellenőrizd, hogy ezek mindegyike szerepel-e benne!

Tedd személyessé!

A történeteden tovább javít az, ha hozzád kapcsolódik, hiszen így válik személyessé. Az emberek alapvetően szeretik az embereket. A történetek akkor válnak még hatékonyabbá, ha képesek érzelmileg kapcsolódni a benne szereplő fő karakterhez. Tedd a karakteredet olyanná, amit az olvasók megértenek, és kapcsolódni tudnak hozzá!

Végül, adj hozzá képet!

Ahogy egy mesekönyben is megjelennek a képek, Te is hozzáteheted mondjuk a terméked használatáról szóló történethez az ehhez kapcsolódó képet: azt a személyt, aki éppen használja a terméket. Ez megkönnyíti az olvasó számára a kapcsolódást az adott karakterhez. Ha illusztrációkat használsz, akkor azok könnyebben befogadhatóvá teszik a történetet, világosabbá teszik az üzenetet.